top of page

Feri

Bizony, még vannak igazán jó emberek…

A fotón az egyik hadilábon álló kennelünket éppen megjavító srác Feri, aki most vasárnap csak azért eljött Hajdú-Bihar megyéből Kiskapudra, hogy segítsen Dávidnak a férfimunkákban!!!

Hozott magával hegesztőt, hosszabbítót, szerszámokat, csavarokat, zárakat, kutyusoknak ajándékot, és sok-sok szeretetet és segíteni akarást!

Feri személyében egy végtelenül jólelkű, jóindulatú embert ismerhettünk meg, akit a Falka is azonnal elfogadott, és aki még a korai sötétedésben is azt nézte, miben segíthetne!

Bevallom, amikor megkeresett fb-n ez ügyben, először úgy voltam vele, hogy ebből sem lesz semmi, hisz annyi ígéretet kaptunk már segítségre, de kellemesen csalódtam! Feri két órán át vezetett, és megérkezett Kiskapudra, úgy ahogyan ígérte! És ami a legfontosabb : nem azt nézte, mibe lehet belekötni, hanem azt, hogy miben tud ő segíteni! Feriből kellene több erre a világra! ♥️

Megígérte, hogy jön újra, és már tudjuk, hogy az ő ígérete nem száll el nyomtalanul... Sáros, esős napot fogtunk ki, de a fiúk így is nagyon sokra haladtak, és Dávid nagyon boldog volt, hogy ilyen lelkiismeretes segítője akadt ezen a napon! Köszönjük Xavérék, Józsikáék, Bumfi és a többiek nevében is ezt a napot! Köszönjük, hogy olyan embert ismerhettünk ismét meg, aki nem kritizált a sár miatt, hanem azt látta, mennyi munka van abban, amit nap mint nap teszünk. Nem sápítozott a rengeteg kutya láttán, hanem mosolyogva dicsért minket, hogy ennek a sok kutyának mindnek tudjuk a nevét! A nap végére azért néhányat már Feri is nevén szólított. Ferikét megjegyezte, és Mogyi személye is bevésődött :) Várunk vissza, Feri! ♥️ Nagyon köszönjük!!

0 comments
  • Facebook
  • Twitter
bottom of page